Uprising, Pozsony. Hogy repül az idő. A tizedik Uprising ketyegett le éppen. 10 év. Hihetetlen. Meg az is, hogy én öt éve nem voltam. Először 2011-ben vittem ki egy nagy busznyi embert Pozsonyba. Őrületes buli volt, de az életveszélyes szélvihar miatt haza kellett jönnünk. Öröm viszont, hogy ebben a forgatagban ismerkedtünk meg Petivel, aki ugyebár azóta a csapatunk oszlopa. Aztán a fesztivál téli kiadásra feleannyi embert vittünk ki busszal. Az a buli meg kigyulladt. Na, itt döntöttem úgy, hogy többször nem szervezek utat erre a fesztiválra, mert az égiek valamiért nem szeretik ezt a bulit. Viszont egy évvel később még kilátogattam egy napra, azóta nem volt alkalmam rá, ugyanakkor természetesen mindig megjelent ott valaki tőlünk, és hírt adtunk a fesztiválról. Idén viszont úgy döntöttem, nem hagyom ki semmiképpen, és ennek több oka is volt. Jubileumi alkalom, nagyon erős line-up, rajta kedvenceimmel és mert most meg tudom oldani, hogy szabad legyek.

nattali rize

nattali rize

Vegyük sorra. Az Uprising Reggae Festival nevéből kikerült a Reggae. Érthető. A közönség sokkal vegyesebb, az igények ezáltal szélesebb zenei spektrumot diktálnak. Ám a törzsközönség még mintig a jamaicai zenére pörög leginkább. Nem kicsi és nem családias, viszont nagy, de jól szervezett. Ami negatívum, hogy a kemping-résszel itt is voltak fennakadások. A Campen is gyorsan fogytak a sátorhelyek, ám az Uprisingon csütörtök este nyolckor már megtelt az összes vízparti sátorhely. Úgy, hogy a fesztivál csak péntek délben nyit.

Nos, a sátorhellyel így mi is megszenvedtünk, pedig péntek délután fél kettőkor érkeztünk. Egy talpalatnyi sátorhelyet találtunk a tűző napon. Na, ez szexi lesz. Így is volt, másnap fél nyolckor a tűző nap ránk parancsolt…

A koncertek tekintetében ami azt illeti, rendben volt minden. Az összes fellépő időben kezdett (mármint amelyiket én meg akartam nézni), nemigen volt csúszás. Külön kiemelnék pár fellépőt.

Nattali Rize. Nagyon kíváncsi voltam rá, mert nagyon szeretem a dalait már a Blue King Brown óta. Mondhatni rajongó vagyok. Ő még jelenleg az úgynevezett “midcard” részen lép fel, azaz nagyszínpados kb. minden jelentős reggae fesztiválon, de még délutáni idősávban van. Azaz izzadhattunk rendesen a koncertjén. Ez a nő pár év múlva a legnagyobbak közt lesz említve, ezt garantálom. Elfogult vagyok, és a koncertje tetszett nagyon, annak ellenére, hogy hallottam kisebb hibákat, de a kedvencemnek hajlandó vagyok elnézni. Nyilván.
A koncert után volt szerencsénk találkozni vele és interjút csinálni. A fenti okok miatt – mondanom se kell – olyan szinten zavarban voltam mint egy elsőbálos szűzlány, akiről épp két testépítő szaggatja le a bugyit. De lényegében pont azt kaptam, amire számítottam: Nattali egy igazi rebel csaj, akinek látszik a szemében, és érződik az energiáján, hogy tényleg őszinte hittel énekli a dalait.

Sean Paul. A fesztivál headliner fellépője, pedig manapság semmi említésre méltó nem szól mellette. Na jó, a több, mint 15 évnyi rutin megköveteli, hogy vérprofi műsorral érkezzen, még akkor is, ha manapság már úgy néz ki egy bizonyos távolságból, mint Gáspár Laci reggel, kávé előtt egy alföldi falunap turné után. Na nézzük. Hakninak indult. Viszont egy világsztár világszínvonalú haknijának. Attól féltem, hogy azt fogom átélni, mint az első Parkos Damian Marley koncerten. De nem. Máshogy volt hakni. Tetszett, hogy kb. dalonként repült be egy-egy SP által torinói lepelként összeizzadt fehér törcsi a tömegbe. Ennek másnap a partyarcok hasznát vehették. Megkaptuk az összes ismert számát Dutty Paulnak, igaz: van, amit csak részleteiben, ami viszont számomra kicsit negatívabb, hogy több remek reggae dala van, ami sajnos nem fért el a műsorban. Kiemelném a duplamacbookos DJ-t, aki, ha kijött a szett mögül, annak csodájára jártam. Jobb a mikrofon mögött, mint a laptopok mögött. Sean Paul hurcolja magával a felfedezettjét, miszter csingilingilinging-et (ChiChingChing) aki, hát nem tudom… nos… mintha a fentebb említett Gáspár Laci a hétvégi hakniturnén felszedett volna valami helyi ikszfaktórikus tehetséget a presszóban, a főtérrel szemben, mikor bement wc-re. Üvöltözött, brümmögött, szaladgált. Nem tudtam hová tenni… De az is lehet, hogy elszaladt mellettem a dancehall világ és nehezen értem meg az újdonságokat… Rengeteg “félplayback” volt, amit máshogy egy ilyen műsorban nem is lehetne megvalósítani. Összességében a mérleg inkább a pozitív felé billen, élveztem a műsort, nem akartam megölni senkit, de nem dobtam el az agyam. Aztán Sean Paul annyira jól érezte magát, hogy le se akart menni a színpadról, hiába fogyott el az eldobható törölköző és a műsoridő… Nyilván egy Sean Pault nem kever le a színpadmester…

Pharoahe Monch. Profi. Hiphop veterán. Már jó ideje nem hallgatok ilyen jellegű zenét, de nincs különösebb kommentem. Profi.  A műsor össze volt rakva, ahogy egy ilyen legendás előadóhoz illik. Sajnos az egész koncertet nem tudtam megnézni, és nem is voltam igazán ráhangolódva, de tényleg nem tudok rosszat mondani a show-ra!

The Wailers. Na, itt nem lehet szó hibákról, hakni hangulatról. A Wailers név kb. egyet jelent a reggae-vel, hiszen Bob Marley zenekara volt. A megmaradt zenésztársak viszik tovább a zenekart, kibővítve a családtagokkal, új generációval. Kb. egy nagyon profi és autentikus Bob Marley emlékműsort láthattunk, néhány újdonsággal. Nem tudok rosszat mondani. A műsorban minden benne volt, ami az egy órás blokkba bele kell, hogy férjen. A koncert után egy villáminterjút sikerült csinálnunk velük, hamarosan látható lesz.

wailers

wailers

Irie Révoltés. Na igen. Nagy kedvencek, hosszú évek óta. Öt éve itt nézhettem volna meg őket, de le kellett lépnem. Most a búcsúturnéjukon vannak, nem hagyhattam ki. Elfogult vagyok, mert nagyon rég vártam erre a pillanatra, hogy lássam őket élőben. Az első 1-2 dalról lecsúsztam, mert a Wailersre vártunk, viszont a srácoktól azt kaptam 100%-ban, amire vártam. Halál lazák, profik, őszinték, fesztiválzenekar. Nagyon egyben volt az egész műsor. Sajnálom, hogy ez a búcsúturnéjuk, de gondolom, 1. vagy nem bírják sokáig külön-külön, vagy 2. jön valami ennél is sokkal keményebb projekt tőlük. Reggae alapokon nyugszik a zenéjük, de olyan szintű fesztiválzenét kotyvasztottak, hogy senki nem bírja ki, hogy ne mozduljon meg rá. Csináltunk is velük interjút, hamarosan ezt is láthatjátok!

Természetesen több produkcióba is belenéztem még, de ennyit szerettem volna kiemelni.

Fotókat Tóth Atitól ITT, tőlem pedig ITT találhattok!  Hamarosan jövünk videókkal, addig is mondjátok el ti is a véleményeteket a fesztiválról!

– Sitgan –